"Alföldi nem ül le bárkivel egy asztalhoz"
Külföldi tartózkodására hivatkozva nem vállalt szerepet a Heti Hetesben Alföldi Róbert. Ugyanakkor a szintén ősszel induló X-Faktorra igent mondott – néhány nullával nagyobb összegért – írja a Borsonline.
Külföldi tartózkodására hivatkozva nem vállalt szerepet a Heti Hetesben Alföldi Róbert. Ugyanakkor a szintén ősszel induló X-Faktorra igent mondott – néhány nullával nagyobb összegért – írja a Borsonline.
Pert nyert Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója Lenhardt Balázs és Szávay István jobbikos képviselők ellen.
Utolsó rendezéséről, Nemzeti Színház-beli küldetéséről beszélt Alföldi Róbert az Élet és Irodalomnak adott interjújában. A távozó igazgató szerint nagy része volt a Jobbik túl hangos tiltakozásának abban, hogy ő eddig a helyén maradhatott. Arról is beszélt, hogy utódjának, Vidnyánszky Attilának és neki vállvetve kellene küzdeniük a magyar színházi élet leginnovatívabb szereplőiért, a függetlenekért, akiket viszont a jelenlegi kulturális finanszírozási rendszer ellehetetlenít.
A Szörényi-Bródy szerzőpáros két színpadi művét is láthatja idén nyáron a közönség Alföldi Róbert rendezésében: a Kőműves Kelemen című rockballadát a budapesti RaM Colosseumban mutatják be június 14-én, az István, a király jubileumi produkciójának premierjét pedig augusztus 17-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon.